Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül. A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot. A modern női történetírás szerint Anna Melanchthon élete azt példázza, hogy a szellem szabadságát hirdető, az embert önállóan dönteni és gondolkodni képes lénynek tekintő humanizmus kizárta a nőket abból, hogy ennek az ideálnak megfelelően éljenek és válasszanak hivatást. Annát, aki a képzettségénél és az adottságainál fogva feltehetően legalább annyira alkalmas lett volna professzornak, mint a férje, még csak hallgatónak sem vették volna fel. Az első, német egyetemen doktoráló nő (és egyben az első német orvosnő), Dorothea Christiane Erxleben, 1754-ben Halléban kapta meg a diplomáját, miután Nagy Frigyes porosz király felszólítására az egyetem kénytelen volt levizsgáztatni őt. Ám ő sem hivatalos medikushallgatóként, hanem orvos édesapjától sajátította el a szakmája elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A társadalmi elvárások és a biológiája foglyaként Anna Melanchthon soha nem tudta bebizonyítani, mire lett volna képes, ha akadémiai karriert futhat be. MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. A regényeiben megszokott módon a Saját utakon lapjain is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel.